CSIZMADIA ZOLTÁN (1933) festőművész

Pályája kezdetén képein a természet erejét, szépségét jelenítette meg. Ezt követően a hazánkban végrehajtott életforma-váltás drámáját festette. Tanyák, falvak tűntek el, emberek váltak földönfutóvá. Azt a világot örökítette meg, amelyet pusztulásra ítélt az idő. A 80-as évektől nagyméretű kerámia kompozíciókat készített középületekbe, illetve középületekre. Felfedezte a műszaki kerámia díszítő motívum lehetőségét, s ezen elemek felhasználásával készített kerámia táblakép kompozíciókat.
A századforduló táján megjelent könyve írása során felkereste az '56-os szabadságharc alatt a Főiskolán kivégzett 8 fiatal hozzátartozóit. Gyászuk, leírhatatlan mélységű fájdalmuk megrendítette. Tudomására jutott, hogy két hallgató édesanyja még 1957-ben a fia után halt. Ez felidézte az évtizedekig magában hordott borzalmakat. Ekkor kezdte el festeni a Piéta sorozatot és a Krisztusi szenvedés stációit, majd a saját '56-os élményeit. Senki sem festett hasonló nagyméretű, realista képeket a szabadságharcról.

Festményeinek jellemzője a vizuális megjelenítés érzelmi és gondolati telítettsége, erkölcsi érzékenység. A magyar festészet sokszínűségéből azt tartja fontosnak, ami a nemzeti önazonosság hordozója. Képei kifejezik hűségét a tájhoz, hazához, magyarsághoz. A valóságfeltáró alkotások nemzeti öntudatot, tartást adnak a nemzetnek. Magyar művészet nélkül nincs magyar megmaradás. Ma a fokozódó lelki, szellemi gyökértelenség miatt az emberi és nemzeti kohéziós erőt növelő kultúra minden cseppjére szükség van. Tudomásul kell vennünk, hogy a XXI. század kihívásaival szemben felértékelődik a nemzeti identitás és a nemzeti kultúra szerepe. A globalizáció és az Európai Unióhoz történt csatlakozás nemzettudatunk,
kultúránk és hagyományaink védelmére kell, hogy ösztönözzön bennünket, mert csak így lehetünk sajátos
érték magunk, Európa és a világ számára.

Csizmadia Zoltán minden tevékenysége a magyarság, a haza megerősödését, felemelését szolgálta és szolgálja. A Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként tevékenyen vett részt az 1956-os forradalomban, majd a Főiskola Forradalmi Bizottságának tagjaként az utóvédharcokban. Az 1956-os Emlékérem és a Kiváló Nemzetőr emléklap tulajdonosa. 1990-ben hozzákezdett az ötvenes évek elején lerombolt Székely Hadosztály Emlékmű újra állításának szervezéséhez; eredeti helyén, Mátészalka és Kocsord között a Kraszna partján. Az emlékmű felavatására 1995 április 23-án került sor, mert az elkészítéséhez szükséges összegnek csak egyharmadát sikerült összegyűjteni, de baráti, ”természetbeni” hozzájárulással felállíttatta: Makovecz Imre tervezése, a Kisalföldi Erdőgazdaság mérnöke és a Veszprém Városgazdálkodás osztályvezetője segítő tevékenysége révén. A MKF rektorának és főtitkárának írásbeli felkérésére 1999-ben kezdett hozzá feleségével a forradalom és szabadságharc idején a Főiskolán történtek megírására, és a Főiskolával kapcsolatos dokumentumok összegyűjtésére. A könyv a Magyar Képzőművészeti Főiskola részvétele az 1956-os forradalom- és szabadságharcban címmel 2001-ben jelent meg. A könyv elkészítéséért egy fillér honoráriumot sem kértek, sőt a nyomdaköltség közel felét ők szerezték meg egy alapítványtól.

2013. október 22-én a Főiskolán ismét Csizmadia Z. tartott ünnepi megemlékezést a forradalomról, és az ott kivégzett 8 fegyvertelen fiatalról. Az akkori rektorral történt beszélgetés során felvetődött, hogy az utóbbi 10 évben sok új dokumentum vált hozzáférhetővé, és azokkal gazdagítani, tartalmasabbá lehetne tenni a 2001-ben megjelent könyvet. A második könyv „'56 magyar ifjúsága” címmel 2016. október 20-án jelent meg. Ünnepélyes bemutatója a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az október 22-i állami ünnepséget követően, és október 23-án az Írószövetség ünnepi megemlékezése keretében vetített, Csizmadia Zoltán „A forradalom festője” c. filmmel együtt történt meg. A 60. évforduló alkalmából
kiírt pályázatok lehetővé tették a nyomdai költségek állami átvállalását.